32/314-821
3100. Salgótarján, Arany János út 19/A
24
jún.

,,Húzd meg - ereszd meg!"

„Húzd meg- ereszd meg!”Néphagyományőrző óvodaként szívügyünknek tekintjük a régmúlt értékeinek átörökítését, megőrzését. Ennek szellemében igyekszünk a gyermekek életkori sajátosságait is figyelembe véve megismertetni őket a népszokásokkal, kézműves technikákkal. Mindezt a gyermekek természetes kíváncsiságára, érdeklődésére építve, élmények nyújtásával, az érzelmeikre hatva igyekszünk megvalósítani. Folyamatosan keressük a lehetőséget, hogy hogyan tudnánk közelebb hozni számukra a régi idők értékeit. Mivel a 3- 7 éves gyermekek elsődleges tevékenysége a játék, úgy gondoltuk, a népi ügyességi játékok felidézésével szerzünk élményt óvodásainknak, a „Húzd meg-ereszd meg „ program megszervezésével. május 24-én benépesült az óvodánk udvara. Saját tagintézményünk gyermekein kívül a város 8 óvodájából érkeztek hozzánk óvodások, akiket közös játékra invitáltunk meg. Előzetesen elküldtük az óvodáknak azoknak népi ügyességi játékoknak a leírását, amelyeket az általunk összeállított gyűjteményből választottunk ki, s melyekhez az eszközök legtöbbjét saját magunk készítettük el.Ragyogó napsütésben fogadhattuk a megérkező „csapatokat”, akik izgatottan, nagy érdeklődéssel érkeztek hozzánk. Volt, akiknek teljesen újak voltak a játékaink, de volt olyan óvoda is, akik „ készültek”, és saját eszközeikkel kipróbálták pl. a babzsák röptetést, és a malac hajtást. Köszönjük, a gyerekeket kísérő felnőttek aktív, a gyermekeket lelkesedését tovább fokozó részvételét.A sokféle játék kipróbálása nagy élményt jelentett mind a gyermekek, mind a felnőttek számára. A kolléganők elismerő szavain túl a legnagyobb dicséretet a vendég gyerekek szavai jelentették számunkra : „ Nagyon jó volt itt! Jót játszottunk, jövünk máskor is !”Mivel programunkat hagyományteremtő céllal szerveztük meg, várjuk az érdeklődőket a következő tanévben is.
20
jún.

Életképek - Baglyasi Tagóvoda

1. Kalandtúra a Magyar Vöröskereszt születésnapján (május 16-án)2. Kirándulás Baglyaskőre (április 16-án)3. Iskolába menők búcsúja (május 16-án)4. Iskolába menők búcsúja (június 16-án)

Kedves Szülő! Ha itt feliratkozol, a fontosabb eseményekről levelet küldünk neked.

Aprófalva TagóvodaBaglyasi TagóvodaGyermekkert TagóvodaHétszínvirág TagóvodaKörúti TagóvodaMackóvár Központi ÓvodaMesekert TagóvodaNyitnikék TagóvodaPitypang TagóvodaSzivárvány TagóvodaVadvirág Tagóvoda
Megismertem és elfogadom az Adatkezelési tájékoztatót
Az adatkezelési tájékoztató ITT megtekinthető
  • Salgótarjáni Összevont Óvoda

    Cím: 3100 Salgótarján, Arany János út 19/A
    Óvodavezető: Andóné Angyal Mária
    Tel.: (32) 314 821
    Fax: (32) 314-821
    Email: mackovar@stovodak.hu, andone.am@stovodak.hu
  • Mackóvár Központi Óvoda

    Cím: 3100 Salgótarján, Arany János út 19./A
    Központi Intézményegység-vezető: Fodor Edina
    Telefon: (32) 314 821
    Fax: (32) 314-821
    Email: mackovar@stovodak.hu
  • Aprófalva Tagóvoda

    Cím: 3104 Salgótarján, Barátság út 6.
    Tagóvoda-vezető: Horváth Edit
    Telefon: (32) 440-331
    Email: aprofalva@stovodak.hu
  • Baglyasi Tagóvoda

    Cím: 3102 Salgótarján, Petőfi út 88.
    Tagóvoda-vezető: Czikoráné Bejczy Zita
    Telefon: (32) 310-085
    Email: baglyasiovi@stovodak.hu
  • Gyermekkert Tagóvoda

    Cím: 3100 Salgótarján, Gyermekkert út 1.
    Tagóvoda-vezető: Gőz Ágnes
    Telefon: (32) 430-314
    Email: gyermekkert@stovodak.hu
  • Hétszínvirág Tagóvoda

    Cím: 3100 Salgótarján, Acélgyári út 63.
    Tagóvoda-vezető: Gőz Katalin
    Telefon: (32) 312-495
    Email: hetszinvirag@stovodak.hu
  • Körúti Tagóvoda

    Cím: 3100 Salgótarján, Fáy András krt. 35.
    Tagóvoda-vezető: Kis Miklósné
    Telefon: (32) 312-798
    Email: korutiovi@stovodak.hu
  • Mesekert Tagóvoda

    Cím: 3100 Salgótarján, Meredek út 33-35.
    Tagóvoda-vezető: Fajd Árpádné
    Telefon: (32) 314-572
    Email: mesekert@stovodak.hu
  • Nyitnikék Tagóvoda

    Cím: 3104 Salgótarján, Budapesti út 66.
    Tagóvoda-vezető: Fehér Edit
    Telefon: 06 (20) 776 09 56, (32) 314-411
    Email: nyitnikek@stovodak.hu
  • Pitypang Tagóvoda

    Cím: 3100 Salgótarján, Meredek út 5.
    Tagóvoda-vezető: Ferhanné Kis Ildikó
    Telefon: (32) 312-498
    Email: pitypang@stovodak.hu
  • Szivárvány Tagóvoda

    Cím: Salgótarján Forgách Antal út 2.
    Vezető: Baloghné Szendrődi Andrea
    Telefon: 32/310-768
    email: szivarvany@stovodak.hu
  • Vadvirág Tagóvoda

    Cím: 3141 Salgótarján, őrhegy út 1.
    Tagóvoda-vezető: Tóth Marianna
    Telefon: (32) 438-001, 06 20/ 776-0948
    Email: vadvirag@stovodak.hu